NADA SHOW 2024 – beszámoló

 

Az Amerikai Márkakereskedők Szövetsége (NADA) 2024. február elején Las Vegasban tartotta idei találkozóját. A rendezvényen Gablini Gáborral képviseltem a GÉMOSZ-t, és összesen 5 napot töltöttünk el a konferencián.

A konferenciával kapcsolatos három célunk közül az egyik az volt, hogy részt vegyünk a kiállításon, és ott megismerjük a beszállítók új technikáit és az új lehetőségeket.

A kiállításon 80%-ban szoftvereket, műszaki információkat kínáltak, és csak 20%-ban mutattak be új eszközöket.

A másik célunk az volt, hogy képviseljük a GÉMOSZ-t a NADA felé. Lehetőségünk nyílt találkozni a NADA vezetőivel, valamint az ausztrál, kanadai, dél-amerikai és kínai hasonló szervezetek küldötteivel, megismerkedni és kapcsolatokat építeni velük.

A NADA-nál sikerült megismerkednünk a Szövetség képviselőivel is, akik abszolút nyitottak voltak a kapcsolatfelvételre. Betekintést nyertünk, hogy Amerikában egy-egy márka hogyan gondoskodik a kereskedőiről.

                                Találkozás a kínai és a spanyol elnökkel

A harmadik célunk az oktatáshoz való kapcsolódás volt. A kiállításra leginkább az iparági tudás és a képzések iránti érdeklődésünk miatt látogattunk el. A rendezvény 0. napjának fő attrakciója az volt, hogy a Gömb nevű helyszínen részt vehettünk egy előadáson, és találkozhattunk az ott kiállító beszállítókkal és vendégként jelen lévő kereskedőkkel. Ezen a napon már zajlottak prezentációk is, amelyeket meghallgattunk.

Kiderült, hogy 25 márkatalálkozó, 62 élőszínpados előadás és 82 kiscsoportos előadás zajlik két csarnokban. Számos előadáson vettünk részt naponta, általában 4-6 alkalommal, külön-külön Gáborral. Én a kereskedelemre és az informatikára összpontosítottam, míg Gábor inkább a vevőszolgálatra koncentrált.

Általános tapasztalatom, hogy a kínai versenytársak itt is jelen vannak, és igyekeznek betörni az észak-amerikai piacra, de az amerikai kereskedők jobban fel vannak készülve erre a versenyre, mint mi. Az erős automatizálás és a mesterséges intelligencia mindent áthat, mindent mérnek, még az olyan dolgokat is, amelyeknek látszólag nincs értelme. A franchise-ok mellett náluk még mindig az ügyfél a király. Nagyon inspirálónak találtam, hogy belülről építkeznek.

A NADA-ban számos oktató található minden területen, az értékesítéstől a vevőszolgálaton át az üzletfejlesztésig, akik rengeteg példát és több évtizedes tapasztalatot tudnak megosztani.

Milyen lehetőségek nyílnak számunkra a NADA-val, és milyen kapcsolódási pontok vannak a Szövetséggel?

Úgy gondolom, rengeteget tanulhatunk tőlük. Oktatási anyagok és akár oktatók is rendelkezésünkre állhatnak, illetve esettanulmányokat is kaphatunk mind a vevőszolgálat, mind az értékesítés területén. Számíthatunk iparági összehasonlító adatokra, amelyek segítenek önmagunkat értékelni és elhelyezni. Emellett az is egy lehetőség, hogy több szem többet lát alapon, bizonyos oktatókkal vagy más kereskedőkkel való beszélgetés során új nézőpontokat is megismerünk. Ez segíthet abban, hogy az adott problémát vagy felvetést különböző szempontokból közelítsük meg, más módszereket alkalmazzunk, és az adott területet más perspektívából vizsgáljuk.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy a NADA rendezvényén a GÉMOSZ-t képviselhettem. Nagy lehetőséget látok a két szövetség közötti együttműködésben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ivanics Lajos Árpád

ügyvezető

Ivanics Kft.