Tisztelt Márkakereskedő Kolléga!
Gablini elnök úr újév köszöntőjében írta, hogy az elmúlt száz évben nem történt olyan mértékű változás az újautó kereskedelem struktúrájában, mint amilyen most várható. Az információ, mely alapján ezt a kijelentést tette a CECRA elnökétől jött. Megtudtuk, hogy az autógyárak tervei között szerepel a márkakereskedők helyett, mellett, az ügynöki rendszer bevezetése is. Vannak, akik az aftersales-t is kiszervezni tervezik, persze nem első körben. Vagyis: nagyon összetett a helyzet, amire nem könnyű felkészülni, jól reagálni.
A módosított Csoportmentességi Törvény 2023-ban lép életbe, ennek több eleme még ismeretlen, az idei év során kerül véglegesítésre. Az már most is látszik, hogy ez a módosítás legalább akkora változást hozhat az életünkbe, mint a 2004-es, amikor lehetségessé vált, hogy a márkakereskedők több gyártóval is szerződést kössenek, azaz multi márkássá válhassanak.
Jelenlegi ismereteink szerint, legalább öt féle koncepció van az „asztalon”. Sok kérdésre még nincs válasz, így például arra sem, hogy: kötelezhető-e a márkakereskedő a nála lévő ügyféladatok térítésmentes átadására, vagy a még ismeretlen ügynöki rendszer jogi szabályozása nyújt-e bármiféle védelmet, kompenzációt a márkakereskedések leértékelődő infrastruktúrája után, vagy sem.
A GÉMOSZ elnöksége, a fentiek miatt döntött úgy, hogy ismét belépünk a CECRA-ba, hogy hiteles és közvetlen információnk legyen a körvonalazódó megállapodásról, illetve az új európai szabályokról. Ez megtörtént, 2022 január 01-től a GÉMOSZ ismét az Európai Autókereskedők Szövetsége, a CECRA tagja.
A GÉMOSZ jogi bizottsága, két szakjogász közreműködésével, vesz részt a CECRA munkájában, az új Csoportmentességi Törvény egyeztetésénél, a márkakereskedők adatbázisaival, illetve az ügynöki szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon.
Másik fontos esemény, hogy megalakult a Magyar Hidrogén Technikai Szövetség, amelynek munkájában a GÉMOSZ alapítóként vesz részt. A jövőkép a zöld hidrogén, fontos, hogy egy ilyen meghatározó témában, közvetlenül kapjunk információkat.
A GÉMOSZ 2022-ben 20 éves. Fennállásának 20. évfordulójára ünnepi Közgyűlést és azt követően Nívódíj átadással egybekötött Gálavacsorát rendezünk. A rendezvényre készül el a GÉMOSZ 20 című könyv is, melyben az alapítók emlékei alapján elevenedik meg az elmúlt 20 év.
Az ünnepi közgyűlést 2022. május 19-én, 15:00 órakor tartjuk az Akadémián, a Gálavacsora 19:00 órakor kezdődik. Minden tagunkat szeretettel várjuk a rendezvényre, kérjük, már most írják be az eseményt a naptárukba.
A rendezvényre a gemosz@gemosz.hu levelezési címünkön már most lehet jelentkezni.
———————–
Tájékoztatás a Családbarát Márkakereskedés program tudnivalóiról:
Jelentős változások történtek a Családbarát Márkakereskedés koncepcióban, egyszerűbbé vált a rendszer. A megújult programmal kapcsolatos információk a https://www.csalad.hu honlapon érhetők el.
A „Családbarát hely Tanúsító Védjegy pályázat” appot kell megnyitni, ahonnan minden információ letölthető, természetesen itt lehet jelentkezni a Tanúsító Védjegy pályázatra is.
Jó hír, hogy Giczy Árpád kollégánk, koordinátorként, ismét bekerült a programba. Akinek kérdése van, vagy segítségre van szüksége, keresse bizalommal a GÉMOSZ képviselőjét.
Giczy Árpád elérhetősége: +36-70-500-1545
Legutóbbi hozzászólások