Kecskemét
Országjáró körutunk utolsó állomása
Kecskeméten a Brill Kft Volkswagen szalonjában látta vendégük Juhász Péter a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei márkakereskedőket.
A rendezvény a többi helyszinen már megszokott módon zajlott. Gablini Gábor egy neves nemzetközi kutatócsoport tanulmányát ismertette az autókereskedelmet érintő gyökeres változásokról, hazai példákkal mutatva be a már jelentkező valós veszélyeket.
Ismét felhívta a figyelmet a jövedelmezőség fontosságára, a munkaerő piaci gondokra, majd beszélt a „Családbarát Márkakereskedés” programról. Konkoly Eszter ismertette a Nívódíj programot, és kérte a jelenlévőket, hogy tegyenek javaslatot az idei év jelöltjeire.
A rendezvénysorozaton hűséges kísérőink voltak támogatóink, a TOTÁL, a CLB Alkusz és a Jóautók.
Köller Ferenc mutatta be a CLB alkusz tevékenységét, Halász Bertalan a Jóautók ajánlataira hívta fel a figyelmet. Sajnos a Totál képviseletében nem tudtak részt venni a rendezvényen, így Gablini Gábor beszélt a tevékenységükről, a kutatási eredményeikről, és arról milyen forradalmian új termékeket vezetnek be a közeljövőben.
A rendezvény itt is a kereskedés bemutatásával zárult, Juhász Péter végigvezette a résztvevőket a telephelyen, melyen a Volkswagen szalonon kívül Audi, Skoda és Seat bemutatóterem és komoly szervizbázis is található.
Legutóbbi hozzászólások