GÉMOSZ országjáró körút
Győr – Szombathely – Szekszárd – Veszprém
Ugyancsak nagy ívet kellet bejárnia lelkes kis csapatunknak a múlt hét elején, hiszen szinte a Dunántúl összes márkakereskedőjét megszólítottuk. És sokan eljöttek a hívó szóra, hála azoknak a kollégáknak, akik a rendezvény házigazdái voltak.
Hétfőn reggel Győrben Dr Kenese László fogadott az Autentik cégcsoport márkakereskedésében. Tartottunk a fél 10-es kezdéstől, de a kollégák pontosak voltak, így időben kezdődhetett a megbeszélés, melynek programja itt sem változott az előzőekhez képest: Dr Kenese László mutatta be először vállalkozását, majd Gablini Gábor beszélt a GÉMOSZ helyzetéről, terveiről, eredményeiről, és nem utolsó sorban a „Családbarát kereskedés” program bevezetéséről.
Ezután szó esett az idei Nívó díj jelölésekről, majd bemutatták cégüket Szövetségünk támogatói a TOTÁL, a CLB és a Jóautók képviselői. Megtudhattuk milyen újdonságok várhatók a kenőanyag iparág területén, miért érdemes a Jóautók honlapján hirdetni, és mik a biztosításkötés legújabb útvesztői.
Délután Szombathelyen Cseri József látta vendégül a Zala és Vas megyei márkakereskedőket az Autófókusz Kft Toyota márkakereskedésében.
A résztvevők itt is nagy érdeklődéssel fogadták a programot, és nem kis örömünkre, csatlakoztak szövetségünk tagjai közé. Jó volt a kollégák érdeklődését, kérdéseit, felvetett problémáit hallgatni, még akkor is, ha sok kérdés természeténél fogva megválaszolatlan marad.
Szekszárd volt a következő állomás kedden reggel, ahol a Tolna – Baranya és Somogy megyei márkakereskedők a Nyitrai cégcsoport Auto Largo Toyota kereskedésében találkoztak. Nyitrai József nyitotta meg a rendezvényt, bemutatta a céget, majd Gablini Gábor ezen a helyszínen is tájékoztatta a kereskedő kollégákat a korábbi helyszíneken elhangzottakról.
Végül, de nem utolsó sorban Veszprém következett, a Ring Autó Kft telephelyén tartott találkozóval, melyen Dékány Dénes váratlan távolléte miatt kollégája Patkó Balázs látta el kiválóan a vendéglátó szerepét. A rendezvény itt is a megszokott menet szerint zajlott.
Minden helyszínen megtiszteltek a kollégák azzal, hogy a jelenlévőket végig vezették a márkakereskedésükön, így ezen az úton is láthattuk milyen komoly infrastruktúrával rendelkeznek a magyar kereskedők, milyen értéket képvisel a magyarországi márkakereskedő hálózat.
Legutóbbi hozzászólások